
A tervszerű, gondos, s hozzáértő tevékenység eredményeképpen a létesítmény az egyik legszebb lett hazánkban. A Botanikus Kert 1984-ig a Növénytani Tanszék szerves része volt, s azóta is szoros kapcsolatban áll vele, annak „élő laboratóriuma”. A gyakorlat bebizonyította, hogy az oktató - nevelő munkában éppúgy szükség van a kertre, mint a környezet- és természetvédelem területén, s ez a szerep nem is helyettesíthető mással.
1984-ig elkészült a rendszertani terület, a tó és környéke, a sziklakert, a különböző növénytársulásokat bemutató erdőterület, két faház, két nagyméretű fóliaház, valamint a kert víz- és villanyrendszere. A pálmaház első részét 1984-ben, a kaktuszházat 1992-ben, a mediterránházat pedig 1997-ben adták át a rendeltetésének. 1990-ben megalakult a Kaktuszház Alapítvány, mely azóta is nagy segítséget nyújt a kert fejlesztéséhez. A fejlődésre jellemző a rendszeresen kiadott magcsere katalógus (INDEX SEMINUM), melynek segítségével több évtizede tart fenn a kert tudományos, valamint a beszerzéseket és cseréket is szolgáló kapcsolatokat 250 társintézménnyel szerte a világon.



A Nyíregyházi Főiskola Botanikus Kertje – megalakulásának 30. évfordulóján – 2002. május 9-én vette fel Dr. Tuzson János botanikus akadémikus nevét. Ő az a tudós, aki a Bátorliget körüli értékes területek felfedezésével a Nyírséget kiemelte a többi tájegység közül és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét pedig botanikai szempontból európai hírűvé tette!

A 2006-ban átadott Látványhíd ezen növénykompozíciók más távlatból történő megcsodálását tette lehetővé. 2007-ben a még üresen álló területen Ázsia, Kína-Japán növényeit bemutató kertrész (Japánkert) készült el.
2009-ben az 550 óriás tujából álló Labirintus és az oktató-szórakoztató Huszár-Játszókert átadása volt fontos állomás a kert életében. 2010-ben a Sziklakert átépítése szerepelt napirenden, ahol közel 2000 növény kapott helyet, melyet a Rózsakert átadás követett (2012) és a sétaösvények korszerű kialakítása zárt.
Aki egyszer már megfordult itt az tudja, a kert hangulata: nyugodt. Érdemes ide ellátogatni, s természetes közegében rácsodálkozni a növényvilág ritka szépségeire. Minden évszakban érdemes betérni, hiszen bármikor csodálatos látnivalókat kínál mind a szabadföldi, mind az üvegházakban található páratlan gyűjtemény.